Bár vendéglátóm azt is felajánlotta, hogy visszavisz másnap reggel a városba, de mivel még nem jutottam be a palotában, úgy döntöttem, hogy először inkább azt nézem meg, és csak azt követően gondolkodom azon, hogyan jutok vissza Padumba. A magyarok is, és vendéglátóm is figyelmeztettek arra, hogy Zanglából egy egyszerű hétköznapon sem könnyű kijutni, hát még akkor, amikor Őszentsége, a Dalai Láma Padumban tartózkodik. Erre felé általában csak kora reggel van forgalom, ugyanis ekkor indulnak a városba a település járművel rendelkező lakosai, valamint az az egyetlen buszjárat is, amit napi rendszerességgel közlekedtetnek Zangla és Padum között.
Nem voltak illúzióim, úgy gondoltam, bárhogy történik is, az nekem csak jó lehet. A zárdával kezdtem a napot, ahol mindössze egy nő takarítgatott, az apácák ugyanis Őszentsége tanítására mentek, ennek ellenére megnézhettem a templomukat, és a kolostor udvarát, innen pedig egyenesen a hegytetőn lévő palota felé vettem az irányt. Egy pillanatra azért megálltam a falu központjában lévő sztúpák közelében, majd készítettem néhány képet a padumi, és a zanglai király palotájáról is. Nem akartam illetlen lenni, így nem is álldogáltam ott sokáig, de amint eltettem a fényképezőgépemet, és megtettem az első néhány lépést, hogy folytassam az utam, egy hirtelen fékezést, és egy fogsor csattanását hallottam bokám mögött. Egy vérmes kutya rohant rám, aki már lesben állhatott valahol, csak én nem vettem észre. Szerencsére értette a dolgát, jól tudta, hogyan kell úgy megijeszteni valakit, hogy baja se essen, de a territóriumát se zavarja többé.
Miközben megpróbáltam felidézni magamban, mikor kaptam utoljára Tetanusz injekciót, egyre távolabb kerültem a Zanskar- folyó völgyétől, és egyre közelebb a hegy lábánál sorakozó, omladozó sztúpákhoz, melyet még a palota egykori lakói építtettek hálájuk jeléül, vagy a gonosz elleni védelem céljából. Miután balról jobbra tettem egy-egy kört körülöttük, áthaladtam egy magányos, frissen restaurált sztúpa alatt lévő kapun, ahonnan már csak mintegy két tucat lépcsőt kellett megmásznom ahhoz, hogy megpillantsam a főbejáratot.
Mivel még reggeli után beugrottam a magyarok, és egyben Balázs törzshelyére, a falu központjában álló vendégházba, sikerült megszereznem a kulcsot is, ennek köszönhetően egyedül mehettem be a zanglai palotába. A délelőtti napfénynek köszönhetően mindent alaposan szemügyre vehettem, a földszinti helységek vaskos falait, a félkész, első emeleti szobákat, ahol az építkezés során megmaradt anyagokat tárolták, majd miután felkapaszkodtam egy meredek, szélesebb fokú létrán, először egy tágas teraszra, onnan pedig Kőrösi Csoma Sándor szobája előtti nyitott homlokzatú helységbe érkeztem. Erről nyílt a magyar őshazakutató, nemzetközi szinten is elismert tudós, bódhiszatva, a tibeti- angol szótár megalkotója, Kőrösi Csoma Sándor szobája. A szolgálóhoz is méltatlan, alacsony, füstös gerendázatú helység, amelybe egy alig fél négyzetméteres ablakon keresztül hatolt be némi napfény, nem volt több kilenc négyzetméternél. Gondosan végigolvastam a szoba előtti nyitott helység falára kifüggesztett emléktáblákat, ezt követően, hogy megpróbáljam elképzelni, milyen is lehetett egy ekkora helység berendezése, egy kicsit álldogáltam az alacsony szobában, majd a völgyre néző nyitott teraszon üldögéltem egy hosszabb ideig. Ahogy néztem a völgy fölé magasodó hatalmas, kopár hegyeket, és figyeltem a közeli falu, jelentéktelen épületeit, egy piros autó tűnt fel a láthatáron. Egyetlen másodpercre még az is megfordult a fejemben, hogy integetek a benne ülőknek, de gyorsan meggondoltam magam, és úgy döntöttem, jobb, ha inkább egyedül maradok azon a különleges helyen. Miután kigyönyörködtem magam a végtelen hegyekben, és a tágas völgyben, egy másik kulccsal a templomba is beengedtem magam. Az alacsony, apró templomban ősrégi thangkák, állati bőrökre festett képek, sztúpák, Buddha, és buddhista szentek szobrai, valamint festett kőtáblák sorakoztak. Először alaposan megnéztem minden egyes kincset, majd átlapoztam a vendégkönyvet, és itt is üldögéltem egy ideig, aztán visszamentem a szoba előtti helységbe. Talán még egy órát is eltöltöttem, majd lemásztam a létrán, és a kőlépcsőkön is, végül pedig rázártam a bejáraton lévő lakatot. Amikor a parkolóra pillantottam, meglepődve tapasztaltam, hogy ott áll a piros autó. Körbejártam az épületet, és az épület előtt álló sztúpáknál két emberre lettem figyelmes. Egy középkorú férfi, és nő állt előttem. Nem beszéltek angolul, de amint megláttak, a férfi először egy, a kezében lévő kulcsra, majd pedig a palota felé mutogatott. Én pedig, mit sem törődve azzal, hogy nem értenek meg, rögtön arról faggattam őket, merre tartanak, mire Padum nevét említették.
Miközben megnézték a palotát, addig én elindultam vissza a faluba, ők pedig felvettek út közben. Gyorsan leadtam a magyar önkéntesek által lakott vendégházban a kulcsot, közben pedig megkértem egy helyit, hogy tolmácsolja szavaimat a kedves házaspárnak, így tudtam meg, hogy Lehből érkeztek, és valóban Padumba tartanak.

#eszak-inida #india #körösicsomasandor #ladakh #zanskar #zangla #zanglaipalota #tibetiangolszotar